Tisztelt Zuglói Polgárok!
A Zuglói Médiaszolgáltató Kft. célja: - az általa működtetett médiumokon keresztül - Zugló lakosságának hiteles és széleskörű tájékoztatása, az önkormányzat helyzetéről, terveiről, lehetőségeiről, feladatairól, intézkedéseiről, az intézményekről, a közérdekű tudnivalókról, a civilszervezetekről és a kerület lakóinak véleményéről. Bemutatjuk a kerület életét, természetesen teret adunk a mindenkori ellenzéknek is. Kifejezetten a Zuglóban élőket szeretnénk megszólítani, feltárva előttük a kerület értékeit, helytörténetét, tehetségeit és híres embereit. Emellett természetesen hírt adunk minden olyan fővárosi döntésről, eseményről, kezdeményezésről is, amely befolyásolhatja a zuglói polgárok életét. Figyelmünk az élet minden területére kiterjed és kommunikációs tevékenységünkkel aktívan részt kívánunk venni minden, a helyi közösséget építő folyamatban és ezzel egyidejűleg támogatni szeretnénk a helyi közösségi kohéziót építő folyamatokat is.
Várjuk észrevételeiket, építő javaslataikat is a info@zugloimedia.hu címen.
Közérdekű adatok
A 2009. évi CXXII. törvény alapján a Zuglói Médiaszolgáltató Kft. a felügyelőbizottság tagok és az ügyvezető javadalmazásáról az alábbi adatokat teszi közzé:
| Felügyelőbizottság: | ||
| Rátonyi Flóra | Felügyelőbizottság elnöke | megbízási díj: 80.000,- Ft (bruttó) / hónap |
| Tildy Balázs | Felügyelőbizottsági tag | megbízási díj: 50.000,- Ft (bruttó) / hónap |
| Forrai Richárd | Felügyelőbizottsági tag | megbízási díj: 50.000,- Ft (bruttó) / hónap |
A felügyelőbizottsági tagok a megbízási díjon felül egyéb járandóságra, valamint a jogviszonyuk megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak.
| Siket Tibor | Ügyvezető igazgató |
| Személyi alapbér: | 500.000Ft (bruttó) / hónap |
| Prémium: | év végén bruttó egy havi személyi alapbérnek megfelelő összeg |
| Egyéb juttatás: | saját gépjármű használat után havi 500 km gépjárműhasználat elszámolható, továbbá a ZV Zrt. mindenkor hatályos Kollektív Szerződésében megállapítottak szerint. |
| Végkielégítés összege: | Mt. 95. § (4) bekezdése szerint; |
| Felmondási idő: | Mt. 190. § (2) bekezdése szerint. |
| Az ügyvezetővel az Mt. 3. § (6) bekezdése szerint versenytilalmi megállapodás nem került megkötésre. | |
| Schubauer Ferenc | Szakmai igazgató |
| Személyi alapbér: | 500.000Ft (bruttó) / hónap |
| Prémium: | nincs |
| Egyéb juttatás: | saját gépjármű használat után havi 500 km gépjárműhasználat elszámolható |
| Végkielégítés összege: | Mt. 95. § (4) bekezdése szerint; |
| Felmondási idő: | Mt. 190. § (2) bekezdése szerint. |
| Az ügyvezetővel az Mt. 3. § (6) bekezdése szerint versenytilalmi megállapodás nem került megkötésre. | |
A Zuglói Médiaszolgáltató Kft. adatszolgáltatása a 2009. évi CXXII. törvény 2. § (3) bekezdése szerinti szerződésekre vonatkozóan:
Jelenleg nincs ilyen szerződésünk.